Skip to main content

VELÜNK ÚJ ÉLMÉNYEKRE TALÁLSZ‎

Mastercard - Alkotótárs
ösztöndíjprogram

Fókuszban a legfontosabb társadalmi kérdések‎

Az „alkotó társ” vizuál egy kreatív partnerségi program letisztult, modern arculatát mutatja be.

 

 

 

 

 

Alkoss hétköznapi problémák nélkül

 

A kultúrában az idő és a szabadság a legfontosabb értékek közé tartoznak, ezért 2021-ben olyan rendhagyó alkotói ösztöndíjat indítottunk el a Könyves Magazin szakmai partnerségében, amellyel ezeket szeretnénk biztosítani fiatal, magyar írók számára.

Az ösztöndíjra 2024. március 24-ig nyílt pályázaton jelentkezhet minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek önálló kötetként már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi alkotása.

Május végéig az adott évben felkért – 2024-ben Háy János, Krusovszky Dénes, Mácsai Pál, Nagy Gabriella és Turi Tímea alkotta – szakmai zsűri választja ki a végső győzteseket, egy nőt és egy férfit, akik a Mastercard - Alkotótárs díjazottjaiként 3-3 millió forintot kapnak, hogy kötettervüket megvalósíthassák.

 

 

 

 

 

 

Please accept functional cookies to watch this video.

poster

Az alkotást támogatjuk

 

A Mastercard kezdeményezése vállaltan és hangsúlyozottan célul tűzte ki, hogy olyan fontos társadalmi ügyek és értékek szerepeljenek a program fókuszában, mint a digitalizáció, a szegénység és a környezetvédelem.

 

 

 

 

 

 

Az ösztöndíj célja

 

Célunk lehetőséget biztosítani két fiatal szerzőnek (egy nő és egy férfi díjazott), hogy egy évig a következő kötetén dolgozhasson, miközben az olvasóközönség előtt népszerűsítjük a díjnyertes szerzőket, akik közreműködésével foglalkozunk a Mastercard® által képviselt társadalmi témákkal és jelenségekkel.

Emellett a legjobb 10 pályázó arra is lehetőséget kap, hogy a Mastercard támogatásával megvalósuló Alkotótáborban fejlessze tovább munkatervét.

 

 

 

 

 

 

Az ösztöndíj nyertesei

 

A 2025-ban ötödik alkalommal átadott Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat Bíró Zsombor Aurél és Harag Anita nyerte.

Korábbi nyerteseink:
- 2024: Mohácsi Balázs és Puskás Panni
- 2023: Kerber Balázs és Zilahi Anna
- 2022: Vonnák Diána és Vajna Ádám
- 2021: André Ferenc és Czakó Zsófia

 

 

 

 

 

Kapcsolódó tartalom

Müpa prémium előnyök