Pályázati Felhívás |
A MasterCard Worldwide kiemelten fontosnak tartja a régiók pénzügyi infrastruktúrájának, fizetési technológiáinak fejlesztését. Ennek a programnak a keretében Magyarországon is tervezi az érintés nélküli fizetési technológia bevezetését. A széles körű elterjesztést megelőzően meghívásos pályázat formájában lehetőséget biztosít egy vidéki város részére a bemutatottakhoz hasonló mintaprojektben való részvételre, mely az együttműködő partner számára kedvező feltételekkel teszi lehetővé a MasterCard® PayPass™ rendszer bevezetését és kipróbálását.
Felhívásunkkal olyan közösségi céllal működő intézményekhez fordulunk, melyek nyitottak pénzügyi infrastruktúrájuk fejlesztésére.
Kiemelt területek:
- Önkormányzatok
- Tömegközlekedési vállalatok
- Színházak
- Oktatási intézmények
- Sportlétesítmények
Pályázatunkat két fordulóban bonyolítjuk, első lépésben előminősítjük a jelentkezőket, második körben a kiválasztottakkal egy személyes találkozó keretében feltárjuk az együttműködés lehetőségeit, és lefektetjük annak kereteit. Ezután kerül sor az eredményhirdetésre, majd a mintaprojekt megvalósítására a győztes által előirányzott területen.
Amennyiben pályázatunk felkeltette érdeklődését, az online regisztrációhoz és jelentkezéshez, kérjük, kattintson ide! Hamarosan visszajelzünk megkeresésére, és tájékoztatjuk a további lépésekről!
A MasterCard PayPass technológiával, illetve a pályázattal kapcsolatos kérdések esetén, kérjük, hívja kapcsolattartónkat a 238-75-00-s telefonszámon!
