Skip to Content

Mi az a BIN?

A bankazonosító szám (Bank Identification Number, vagyis BIN) nélkülözhetetlen a fizetéshez. Azonosítja a kártyabirtokos számlájának kibocsátó bankját, és lehetővé teszi a tranzakciók megfelelő átirányítását. A BIN jelenleg a számlaszám első hat számjegye.

Az 1960-as évek óta a Mastercard jellegzetes azonosítója az 51–55-ös BIN-tartomány.

Ki a felelős a BIN kiállításáért?

A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standardization, ISO), egy független, nemzetközi civil szervezet, amely önkéntes alapon alkalmazható, globális szabványok kidolgozásával foglalkozik. Az ISO/IEC 7812-es szabvány meghatároz egy kibocsátóazonosító számot (Issuer Identification Number, IIN), amely a pénzforgalmi ágazatban BIN néven ismert.

A BIN kiosztását az ISO nevében jelenleg az American Bankers Association végzi nyilvántartó hatóságként.

Miért fontos a BIN-szám?

A pénzforgalmi ágazat összetettebb, mint valaha. Napjaink digitalizált világában egyre több új eszköz és technológia jelenik meg, az iparágban elérhető, véges mennyiségű BIN-szám pedig hamarosan elfogy.

A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standardization, ISO) amely a BIN-számok meghatározásához használt ISO/IEC 7812-es szabványt kiadta, valamint a nyilvántartó hatóságként eljáró American Bankers Association korlátozott mértékben rendelkezik fel nem használt vagy ki nem osztott számokkal. Ezért az iparágnak több BIN-számra van szüksége a növekedés kezeléséhez.

Mit tesz a Mastercard a korlátozott mértékben rendelkezésre álló BIN-számokkal kapcsolatban?

A készlet bővítése érdekében a Mastercard további 50 000 hat számjegyű BIN-számot bocsát ki (222 100–272 099). Ez megduplázza a Mastercard meglévő BIN-készletét, így a kereskedők milliókkal több tranzakciót bonyolíthatnak le, kártyakibocsátóink pedig töretlenül támogathatják az üzleti növekedést.

A 2-es sorozatú BIN-számok megfelelnek a jelenlegi (2015-ben átdolgozott) ISO iparági szabványnak, és ugyanúgy fognak működni, mint a mai, 5-ös sorozatú BIN-számok.

Mikor lépnek életbe a változások?

2017-ben lettek először kibocsátva 2-es sorozatú BIN-számokat tartalmazó kártyák.

Milyen hatással van a 2-es sorozatú BIN-szám a kibocsátókra?

A kibocsátóknak frissíteniük kell a rendszereiket, hogy azok kompatibilisek legyenek a 2-es sorozatú BIN-számokkal, de minden rendszert meg kell vizsgálni abból a szempontból, hogy szükséges-e bármilyen további módosítás. A szoftvergyártók kínálhatnak megfelelő frissítéseket, a belső fejlesztésű megoldások esetében pedig változtatásokra lehet szükség.

További információ a 2-es sorozatú BIN-számokkal foglalkozó webhelyen érhető el. (angol nyelvű tartalom)

Milyen hatással van a 2-es sorozatú BIN-szám a szolgáltatókra és a beszállítókra?

Az elfogadóintézményeknek frissíteniük kell a rendszereiket, hogy azok kompatibilisek legyenek a 2-es sorozatú BIN-számokkal.

További információ a 2-es sorozatú BIN-számokkal foglalkozó webhelyen érhető el. (angol nyelvű tartalom)

Milyen egyéb változások várhatók a BIN-számokra vonatkozóan a jövőben?

Felmerült, hogy az iparág áttérjen egy új, 8 számjegyű BIN-szabványra, és jelenleg is folynak az egyeztetések a bevezetés megfelelő időpontjáról. Ha erre valóban sor kerül, akkor a rendszerek átfogóbb újratervezésére és frissítésére lehet szükség.

A Mastercard az ágazati szereplők egy elhivatott csoportjával együttműködésben azon dolgozik, hogy minden vélemény meghallgatásra találjon a folyamatos iparági növekedést leghatékonyabban támogató szabvány megalkotása során.

Milyen adatokat gyűjt a Mastercard, és hogyan használja őket?

A vásárlási tranzakciók feldolgozásakor korlátozott információkat gyűjtünk, például a kártya számát, a kereskedő nevét, a helyadatokat, valamint a tranzakció dátumát és összegét. Ami még fontosabb, hogy nem rögzítjük a kártyabirtokos nevét, címét vagy egyéb, közvetlen azonosításra alkalmas információt. Ezeken kívül további személyes információkat is összegyűjthetünk más esetekben, például a csalások figyeléséhez és megakadályozásához, a hitelesítéshez, a kockázatkezeléshez és a vitarendezéshez, illetve amikor egy ügyfél úgy dönt, hogy részt vesz az egyik választható programunkban (pl. Priceless Cities).

Hogyan rögzíti a Mastercard az értékes adatokat úgy, hogy közben az adatvédelmet is tiszteletben tartja?

Segítünk, hogy a vállalkozások, a kormányzati szervek, az állami szektor és a magánszemélyek is jobban megérthessék a körülöttük lévő világot. Ehhez az adatok névtelenítésével eltávolítjuk a személyes információkat, valamint összesített trendeket és elemzéseket készítünk. Ezeket a trendeket és elemzéseket a közösség javára is felhasználjuk, ezáltal elősegítjük a pénzügyi integrációt, valamint a humanitárius tevékenységeket világszerte. Ez az etikus adatkezelés iránti elköteleződésünkkel együtt növeli a hatékonyságunkat, és segíti a személyes adatok, valamint az emberi jogok védelmét.

Hogyan juthatnak a magánszemélyek bővebb információhoz a Mastercard által gyűjtött adatokról és a felhasználásukról?

Az átláthatóság a Mastercard egyik legfontosabb értéke. Globális adatvédelmi értesítésünkben részletesen ismertetjük, hogy hogyan kezeljük a magánszemélyek adatait, ezt pedig az egyes termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó speciális adatvédelmi értesítések egészítik ki. Szolgáltatóként az adott külső felek által közzétett adatvédelmi értesítéseket ajánljuk a magánszemélyek figyelmébe, ahol bővebb információt találnak a személyes adataik kezelésével kapcsolatban.

A Mastercard megosztja a tranzakciók adatait?

A tranzakciók adatait csak a beleegyezéseddel osztjuk meg, vagy ha ezt valamilyen jogszabályi rendelkezés (pl. csalás megakadályozása érdekében) nem engedélyezi.

A Mastercard megfelel a GDPR irányelv előírásainak?

Igen, ezt a változást lehetőségnek tekintettük, hogy felülvizsgáljuk az adatvédelmi gyakorlatunkat. Végül úgy döntöttünk, hogy még egy lépéssel tovább megyünk, és a GDPR fontos ügyfélvédelmi funkcióit biztosítjuk az egyéni felhasználók számára a világ minden pontján. Hamarosan például világszerte elérhetővé válik az online portálunk, ezért a magánszemélyek bárhonnan hozzáférhetnek majd személyes adataikhoz, amelyeket javíthatnak, módosíthatnak vagy át is helyezhetnek.

A GDPR-megfelelőséggel kapcsolatos megközelítésünkről az EU GDPR – gyakori kérdések lapján (angol nyelvű tartalom) találhatsz bővebb információt.

Kapott valamilyen elismerést a Mastercard az adatvédelmi gyakorlatai miatt?

Igen. Európában az EGK-tagállamok adatvédelmi hatósága jóváhagyta Kötelező jellegű vállalati szabályzatunkat (angol nyelvű tartalom) (Binding Corporate Rules, „BCR”), amely lehetővé teszi, hogy a kártyabirtokosoktól, ügyfelektől, partnerektől és alkalmazottaktól származó személyes adatokat a világ összes Mastercard-entitásához továbbítsuk.  A Mastercard 2019-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) nemzetközi adatvédelmi szabályzatának rendszerében, valamint a feldolgozókra vonatkozó adatvédelmi rendszerében is tanúsítványt szerzett.

Az APEC-rendszerekkel kapcsolatban további információért látogasd meg az alábbi webhelyet: http://cbprs.org (angol nyelvű tartalom).

Milyen lépéseket tesz a Mastercard a személyes adatok védelmének biztosítása érdekében?

Nagyon komolyan vesszük az adatvédelmet. Éppen ezért minden termékünkbe és szolgáltatásunkba adatvédelmi biztosítékokat építünk be, hogy a szükséges szintre korlátozzuk az adathasználatot, és ezért kutatjuk az adatok titkosításának és személyes azonosításra alkalmatlanná tételének különböző módszereit, miközben gondoskodunk arról, hogy az egyes termékek továbbra is kényelmesen és egyszerűen használhatók legyenek. Emellett szigorú szabványokat alkalmazunk az adatok biztonságának megőrzése érdekében, méghozzá nemcsak a Mastercardon belül, hanem minden partnerünk és beszállítónk esetében.

Kinek a tulajdonát képezik a személyes adatok?

A személyes adataid a te birtokodban vannak, és te döntesz a használatuk módjáról.

Hogyan dönthetnek a magánszemélyek a személyes adataik használatáról?

Biztosítjuk a magánszemélyek számára adatvédelmi jogaikat és az ehhez kapcsolódó választásii lehetőségeket. Személyes adataid marketing-, adatelemzési és webes elemzési célú felhasználására vonatkozó engedélyedet bármikor díjmentesen visszavonhatod az online űrlapjainkon.

A magánszemélyek emellett hozzáférhetnek a személyes adataikhoz, valamint javíthatják, módosíthatják vagy áthelyezhetik őket az online portálunkon, amely jelenleg az Európai Unióban élő minden felhasználónk számára elérhető, és hamarosan világszerte elérhetővé válik.

Milyen előnyök, szolgáltatások és biztosítás jár ingyenesen a Mastercard® kártyám mellé?

A Mastercard számos különböző előnyt, szolgáltatást és biztosítás nyújt, attól függően, hogy milyen típusú kártyával rendelkezel. További információért hívd a Mastercard Assistance Center díjmentesen hívható telefonszámát: 06-80-012-517 (Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.

Mi történik, ha elveszítek egy terméket, amelyet Mastercard kártyával vásároltam?

Ha teljes egészében a Mastercard kártyával fizettél a termékért, cserére vagy visszatérítésre lehetsz jogosult. További információért hívd a Mastercard Assistance Center díjmentesen hívható telefonszámát: 06-80-012-517 (Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.

Hogyan tudhatok meg többet a kártyám előnyeiről?

A Mastercard számos különböző szolgáltatást és előnyt nyújt, attól függően, hogy milyen kártyával rendelkezel. Ha kíváncsi vagy, milyen előnyök járnak a kártyádhoz, további információért hívd a Mastercard Assistance Center díjmentesen hívható telefonszámát: 06-80-012-517 (Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.

Hogyan tudok igényt benyújtani a kártya előnyeire?

Igény benyújtásához hívd a Mastercard Assistance Center díjmentesen hívható telefonszámát: 06-80-012-517 (Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.

Hogyan szerezhetem meg annak a kereskedőnek a nevét, ahol a kártyámhoz tartozó számla adatai kiszivárogtak?

Tudjuk, milyen komoly hatással van a kártyához tartozó számla adatainak kiszivárgása a fogyasztókra, és nagyon komolyan veszünk minden, kártyával való visszaélést; szorosan együttműködünk az ezeket vizsgáló szervekkel, és növeljük az azon feldolgozókra kiszabott büntetéseket, akik lehetővé teszik az ilyen visszaéléseket.

A Mastercard® nem rendelkezik olyan adatokkal, amelyekből meg lehetne állapítani, mely kereskedői tranzakció során történt a kártya feltörése. Azonban javasoljuk, hogy ezzel a kérdéssel keresd meg a Mastercard kártyádat kibocsátó pénzügyi intézményt. Az intézmény elérhetőségi adatait a Mastercard kártya hátoldalán és a számlakivonatodon találod.

Hogyan használhatom az ATM-keresőt?

Nyisd meg az ATM-keresőt, és írd be a megfelelő várost vagy irányítószámot. A keresést tovább szűkítheted, ha megadod az utcanevet, a pénzügyi intézmény nevét, vagy kiválasztasz olyan lehetőségeket, mint a 24 órás rendelkezésre állás. A Keresés gombra kattintva láthatod a közelben található ATM-ek listáját, ha pedig rákattintasz ezek közül az egyikre, megjelenítheted a helyére vonatkozó további adatokat. A célállomástól függően útvonalterv és térkép is elérhető lehet.

Miért nem találok ATM-et egy adott országban?

Ha egy ATM címe vagy egy adott ország nem szerepel a listában, akkor a kapcsolódó információ nem érhető el. A Mastercard a pénzügyi intézményektől kapja az ATM-ek helyadatait, és folyamatosan együttműködünk velük, hogy mindig naprakész információkkal szolgálhassunk.

Ha további részleteket szeretnél megtudni, fordulj a kártyádat kibocsátó pénzügyi intézményhez. Az elérhetőségi adatokat a Mastercard kártya hátoldalán, a számlakivonatodon vagy az intézmény webhelyén találod.

Nem tudom a jelszavamat vagy a PIN-kódomat. Honnan szerezhetem be ezeket az információkat?

Ha információra van szükséged a PIN-kódoddal vagy a számláddal kapcsolatban, fordulj a kártyádat kibocsátó pénzügyi intézményhez. Az elérhetőségi adatokat a Mastercard kártya hátoldalán és a számlakivonatodon is megtalálod, az intézmény webhelyén pedig online is kezelheted a számládat.

Milyen díjat kell fizetni az ATM-ből történő készpénz- vagy készpénzelőleg-felvétel után?

Az ATM-használati díjakat nem a Mastercard határozza meg. Az ATM tulajdonosa által levont díjakról a tranzakció időpontjában kapsz tájékoztatást, és lehetőséged van megszakítani a tranzakciót, ha nem szeretnéd kifizetni érte a kérdéses összeget. Emellett érdemes tájékozódni a kártyádat kibocsátó pénzügyi intézménynél az ATM-díjakkal kapcsolatos szabályaikról. Az intézmény elérhetőségi adatait a Mastercard kártya hátoldalán, a számlakivonatodon vagy az intézmény webhelyén találod.

Az ATM nem fogadja el a kártyámat. Mit tegyek?

Ha problémába ütközöl egy olyan ATM használata során, amelyen szerepel a Mastercard, a Maestro vagy a Cirrus márkajelzése, kivizsgáljuk az ügyet. Kérjük, hogy minél több adatot adj meg az alábbiak közül:

  • A kártyádat kiállító pénzügyi intézmény és a kártyádon szereplő márkajelzések
  • Az ATM-en feltüntetett összes márkajelzés
  • Az ATM pontos címe, beleértve a várost, az államot/tartományt, az országot/térséget és az ATM-et kezelő pénzügyi intézmény nevét is (az ATM-en fel van tüntetve)

Hogyan juthatok hozzá az ATM-ek címlistájához, ha nincs internetelérésem?

A Mastercard ATM-hálózata telefonon is elérhető, így bármerre jársz, hozzájuthatsz a szükséges készpénzhez.

HELYI TELEFONSZÁM (06-80-012-517)  Külföldről: Mastercard Global Service telefonszámok (angol nyelvű tartalom)

Használhatok feltöltőkártyát, ajándékkártyát vagy hitelkártyát az ATM-eknél?

Igen. A Mastercard legtöbb feltöltő- és ajándékkártyája esetében az egyenleg erejéig felvehetsz készpénzt bármelyik ATM-ből. Ezzel együtt azonban nem minden feltöltő- és ajándékkártya esetében engedélyezi a kibocsátó az ATM-es pénzfelvételt vagy a külföldi tranzakciókat. Mindenképp tájékozódj a kártya kibocsátójánál, hogy az ilyen típusú tranzakciók biztosan engedélyezettek-e. A legtöbb Mastercard hitelkártya esetében lehetséges az ATM-ből történő készpénzelőleg-felvétel.

A készpénzfelvételhez személyes azonosító szám (PIN-kód) szükséges. A kártyakibocsátó elérhetőségi adatait a Mastercard kártya hátoldalán, a számlakivonatodon vagy a kibocsátó webhelyén találod.

Hogyan kaphatok cserekártyát, ha az ATM-hez használt kártyám elveszik vagy ellopják?

Segítünk pótolni az elveszett vagy ellopott ATM-kártyádat. Hívd a 06-80-012-517 telefonszámot (Magyarországról díjmentesen hívható).  

A Mastercard Assistance Centert a kártyával kapcsolatos bármilyen probléma esetén hívhatod a világ bármely pontjáról.

Nemzetközi elérhetőségek (angol nyelvű tartalom)

Mik a Mastercard biztonsági rések jelentésére vonatkozó irányelvei?

A védelem és a biztonság a Mastercard® vállalatnál és az általunk biztosított innovatív technológiai platformokon és szolgáltatásokban is alapvető fontosságú. Tudjuk, hogy az ügyfelek, a kártyabirtokosok, a kereskedők és az egyéb partnerek belénk vetett bizalma a termékek és szolgáltatások biztonságán alapul.

Ha úgy gondolod, hogy biztonsági rést fedeztél fel, a lehető leghamarabb jelentsd nekünk a biztonsági rések jelentésére szolgáló programban (angol nyelvű tartalom). Minden igazolható és megalapozott bejelentést kivizsgálunk, és a lehető leggyorsabban kijavítjuk a hibát.

Mely platformokat és biztonságirés-kategóriákat foglalja magában a program?

https://bugcrowd.com/mastercard (angol nyelvű tartalom) és a https://bugcrowd.com/mastercard-vdp (angol nyelvű tartalom) címen megtalálod azon alkalmazások legfrissebb listáját, amelyekre érvényes a Bug Bounty (hibavadász) program. Egyes alkalmazások meghívásos alapon működnek, és ezért nem jelennek meg a nyilvános Bug Bounty-programok listán. Ezekre a programokra a Mastercard hív meg bizonyos kutatókat a műszaki szakértelmük és a Bugcrowd-ranglisták alapján.

Mit tegyek, ha ezeken területeken kívül fedezek fel biztonsági rést vagy problémát?

Pénzbeli jutalmat a kijelölt platformokon azonosított problémák után kínálunk a külső biztonsági szakértők számára. A díjazás a beazonosított hiba súlyosságától és hatásától függ. A Mastercard minden azonosított biztonsági rést kivizsgál, és fenntartja a jogot a hatókörön kívüli eszközökre vonatkozó bejelentések díjazására is. Arra biztatjuk a kutatókat, hogy a https://bugcrowd.com/mastercard-vdp (angol nyelvű tartalom) programban jelentsék a hatókörön kívüli eszközökön felfedezett biztonsági réseket is.

Mi a jelentett biztonsági kockázatok díjazási folyamata?

A lehetséges biztonsági réseket a Bug Bounty programunkban (a Bugcrowd.com angol nyelvű weboldalon) jelentheted, potenciálisan díjazás ellenében.

A díjazás részletei a https://bugcrowd.com/mastercard (angol nyelvű tartalom) weboldalon találhatók.

Mit tegyek, ha problémába ütközöm a mastercard.com elérésével kapcsolatban?

Ha a mastercard.com működésével kapcsolatban probléma merülne fel, próbáld egy másik böngészőben megnyitni a webhelyet, vagy frissítsd a böngésződ a legújabb verzióra. A webhely a következő böngészők használatára van optimalizálva:

  • Google Chrome (a legújabb verzió)
  • Firefox (a legújabb verzió)
  • Safari (a legújabb verzió)
  • Edge (a legújabb verzió)

Mi az a chipkártya?

A chipkártya a hagyományos, mágnescsíkkal ellátott kártyákhoz hasonló, de egy beépített mikrochippel rendelkezik, amely titkosítja az információkat, így rendkívül nehéz másolni vagy hamisítani.

A chipkártya lehúzása helyett a tranzakció elvégzéséhez a kártya chipet tartalmazó végét a terminálba kell helyezni. Előfordulhat, hogy a kártya érintésmentes tranzakciókhoz is használható, így ha van rá lehetőség, egyszerűen csak oda kell érintened fizetéskor.

A chipkártyád hátulján egy mágnescsík is található, így bármely kereskedőnél használható, akkor is, ha még nem álltak át az új, chipkártyával kompatibilis terminálokra.

A chipkártya újdonság?

A chipkártyákat a világ nagy részén már évek óta használják.

Milyen előnyökkel jár a chip?

A beépített mikrochip erőteljes biztonsági funkciókat és más olyan előnyöket nyújt, amelyek a hagyományos, mágnescsíkkal ellátott kártyákhoz nem érhetőek el. A chipkártyákat gyakorlatilag lehetetlen hamisítani.

Hol használhatom a chipkártyámat?

A chipkártyát bárhol használhatod, ahol mágnescsíkkal ellátott kártyát lehet használni. Helyezd be a chipkártyával kompatibilis terminálba, vagy húzd le a megszokott módon. A chipkártya online fizetéshez, telefonos fizetéshez és az ATM-eknél is használható, pont úgy, ahogyan a hagyományos, mágnescsíkkal ellátott kártyák.

Kihez fordulhatok további információkért?

A chipkártyával kapcsolatos további információkért vedd fel a kapcsolatot a Mastercard® kártyádat kibocsátó pénzügyi intézménnyel. Az intézmény elérhetőségi adatait a Mastercard kártya hátoldalán és a számlakivonatodon találod.

Miért lesz a kártyámból chipkártya?

Az új chipkártya nagyobb biztonságot nyújt, a világ nagy részén részén nagyon sikeresen alkalmazzuk őket.

Mi a PIN-kódom?

Ha elfelejtetted a PIN-kódodat, vagy ha meg szeretnéd változtatni, lépj kapcsolatba a Mastercard kártyát kibocsátó pénzügyi intézménnyel. A kibocsátó elérhetőségi adatait a Mastercard kártyád hátoldalán és a számlakivonatodon találod.

Hogyan működik a chip?

A chip a terminállal kommunikál, és megállapítja, hogy a kártya eredeti-e.

Honnan tudom, hogy a chipkártyám képes-e a Mastercard érintésmentes fizetésre?

Az érintésmentes fizetésre képes kártyákon szerepel a „contactless” (érintésmentes) szó, és előfordulhat, hogy egy érintésmentes szimbólum is látható rajta. A fizetéshez elég hozzáérintened a kártyát a terminálhoz azoknál a kereskedőknél, akiknek a terminálján a következő szimbólum vagy a contactless szó látható:

Ha a kereskedő nem rendelkezik ezzel a funkcióval, be kell helyezned a chipkártyát a terminálba.

Kaptam egy e-mailt/telefonhívást a Mastercard® munkatársától a számlámmal kapcsolatban, de csalásra vagy adathalász üzenetre gyanakszom. Mit tegyek?

A Mastercard soha nem kéri a kártyabirtokostól semmilyen személyes adat vagy számlainformáció megadását, ezért arra gyanakszunk, hogy az üzenetet csalás céljából küldték neked. Az ügyfélnek mindig védenie kell a személyes adatait, és nem szabad válaszolnia a gyanús e-mailekre vagy telefonos csalási kísérletekre. Ha arra gyanakszol, hogy csalást kíséreltek meg a számláddal, azonnal vedd fel a kapcsolatot a kibocsátó bankkal, és jelentsd az esetet. Sokat segítene, ha az eredeti e-mailt továbbítanád nekünk erre a címre.

Valaki felhívott, és egy kedvezőbb díjat ajánlott a Mastercard kártyámhoz, de ez csalásnak tűnik. Mit tegyek?

A Mastercard sosem veszi fel a kapcsolatot az egyéni ügyfeleivel azért, hogy személyes adatok, többek között hitelkártya- vagy betétikártya-információk megadását kérje. Ha ilyen váratlan telefonhívást, e-mailt, szöveges üzenetet vagy közösségi médián érkező kérelmet kapsz valakitől, aki a Mastercard képviselőjeként mutatkozik be, ne válaszolj.

Fontos, hogy a Mastercard kártyabirtokosok a személyes adataik védelme érdekében ne válaszoljanak semmilyen gyanús e-mailre vagy érdeklődésre.

Ha adathalász támadás áldozatául estél, és úgy gondolod, hogy a számlaadataid kiszivároghattak, az eset jelentéséhez lépj kapcsolatba a hitel- vagy betéti kártyát kibocsátó pénzügyi intézménnyel.

Úgy vélem, hogy jogosulatlanul használták vásárlásra a Mastercard kártyámat. Hogyan jelenthetem be az esetet?

Ha úgy véled, hogy jogosulatlan tranzakcióval terhelték a számládat, azonnal vedd fel a kapcsolatot a kártyát kibocsátó pénzügyi intézménnyel. Az ügyfélszolgálat számát a kártya hátulján vagy a számlakivonaton találod. Vagy hívd a Mastercard Assistance Center telefonszámát: 06-80-012-517 (Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.

Tudom, hogy ki követett el csalást a Mastercard hitel- vagy betéti kártyámmal. Hogyan jelenthetem be?

Ha úgy véled, hogy információval rendelkezel a Mastercard kártyád engedélyed nélküli használatával csalást elkövető személyről, akkor vedd fel a kapcsolatot a kártyádat kibocsátó pénzügyi intézménnyel. Az elérhetőségek a kártya hátoldalán vagy a havi számlakivonaton találhatók.

Úgy vélem, hogy valaki a nevemben igényelt egy Mastercard-hitelkártyát. Mit tegyek?

A Mastercard nem bocsát ki kártyákat, és annak sem tudunk utánanézni, hogy nyitott-e valaki számlát a nevedben. Ha tudod annak a pénzügyi intézménynek a nevét, amelynél a beleegyezésed nélkül számlát nyitottak a nevedben, vagy amely kibocsátotta a nevedre szóló kártyát, javasoljuk, hogy azonnal lépj kapcsolatba a pénzügyi intézménnyel, és mondd le a számlát.

Feltörték a számlámat, és kaptam egy új kártyát. Hogyan juthatok bővebb információhoz?

A Mastercard értékeli, hogy felelősségteljesen védelmezed a pénzügyeidet. Minden kártyás visszaélési kísérletet nagyon komolyan veszünk, és szorosan együttműködünk az ezeket vizsgáló ügynökségekkel, azonban javasoljuk, hogy a legfrissebb információkért fordulj az érintett pénzügyi intézményhez. A kártya hátoldalán általában található egy ügyfélszolgálati telefonszám.

Hogyan jelenthetem be a lehetséges csalást?

Ha ismered annak a személynek az elérhetőségeit, aki csalást követett el egy Mastercard kártyával, kérj segítséget a kereskedői szolgáltatótól, hogy segítsen a Mastercard kártyát kibocsátó pénzügyi intézménnyel való kapcsolatfelvételben.

Hogyan kaphatok cserekártyát?

A Mastercard® a kártyát kibocsátó pénzügyi intézménnyel együttműködve segítséget nyújt az új kártyaszám és a cserekártya igényléséhez. Sürgősségi kártyacsere kéréséhez hívd a Mastercard Assistance Center telefonszámát: 06-80-012-517 (Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.

Hol vásárolhatok Mastercard előre fizetett kártyát?

Találd meg a számodra legmegfelelőbb Mastercard előre fizetett kártyát! A kártyák a programban részt vevő üzletekben, valamint a Mastercard előre fizetett kártyák weboldalán érhetők el.

Kell aktiválnom vagy regisztrálnom az előre fizetett kártyámat használat előtt?

Az aktiválásra és a regisztrációra vonatkozó követelmények változóak, ezért azt javasoljuk, hogy olvasd el a kártya csomagolásán található részletes útmutatást. Azonban a kártyádat regisztrálnod kell, hogy igénybe vehesd az előre fizetett kártyád újratöltési funkcióját, felelősségkizárási védelmét és a kártyacserét.

Hogyan használhatom a Mastercard előre fizetett kártyát?

Előre fizetett kártyádat a hagyományos betéti vagy hitelkártyákhoz hasonlóan használhatod fizetéskor. Húzd le a kártyádat a terminálon, vagy add át a pénztárosnak, ha kéri. A vásárlásod összegét automatikusan levonjuk a kártyaegyenlegedről.

Hol használhatom a Mastercard előre fizetett kártyát?

Mastercard előre fizetett kártyádat bármely Mastercard betéti kártyát elfogadó helyen használhatod, köztük világszerte több millió üzletben és az internetes, valamint a levélben vagy telefonon feladott rendeléseknél. A kártyádat emellett online számlafizetéshez is használhatod.

A rendelkezésre álló kártyaegyenlegem nem fedezi a vásárlásom összegét. Ilyen esetben is használhatom az előre fizetett kártyát?

Igen, csak mondd el a pénztárosnak, hogy mekkora összeget vonjon le az előre fizetett kártyádról, és mekkora összeget fizetsz másik fizetési mód használatával. Ne feledd, hogy ezt a „vegyes fizetésnek” nevezett eljárást nem minden kereskedő támogatja.

Hogyan cserélhetek vissza egy Mastercard előre fizetett kártyával vásárolt terméket?

Termékvisszaváltáskor előfordulhat, hogy a pénztáros a vásárláshoz használt kártya bemutatását kéri. A visszaváltott termék értékét visszautaljuk a kártyára.

Nem találom a Mastercard előre fizetett kártyámat. Mit tegyek?

Ha regisztráltad a Mastercard előre fizetett kártyádat, a kártyád kibocsátója küld neked egy cserekártyát a regisztráció során megadott adatokkal. Ne felejtsd el rögzíteni a kártyaszámot!

Azonnal vedd fel a kapcsolatot a kibocsátóval, és jelentsd be az elvesztett vagy ellopott kártyát. Ha további segítségre van szükséged, a sürgősségi segítségnyújtáshoz (angol nyelvű tartalom) is fordulhatsz.

A regisztrált Mastercard előre fizetett kártyákra vonatkozik a „zero liability” védelem. Ez alól azonban vannak bizonyos kivételek.

Hogyan adhatok pénzt a kártyámhoz?

A pénz hozzáadásának legjobb módja, ha közvetlen letétet állítasz be a fizetésedhez. A közvetlen letétre vonatkozó információk változóak, ezért tekintsd meg a kártya csomagolását, vagy fordulj a kártya kibocsátójához.

Ezenkívül a programban részt vevő értékesítő helyeken is feltöltheted pénzzel a kártyádat. A támogatott kereskedőkről olvasd el a kártya csomagolásán található információkat, vagy érdeklődj a kártya kibocsátójánál.

Hol vásárolhatok Mastercard előre fizetett ajándékkártyát?

Mastercard előre fizetett ajándékkártyát bankfiókokban, kiskereskedőknél, az interneten vagy telefonon vásárolhatsz. Számos kártyastílus közül választhatsz, amelyek közül néhányat egyedi grafikákkal, a címzett nevével vagy akár személyes üzenetekkel is egyedivé tehetsz. Könnyedén megtalálhatod a számodra legmegfelelőbb előre fizetett ajándékkártyát.

Kaptam egy Mastercard előre fizetett ajándékkártyát. Kell aktiválnom vagy regisztrálnom a kártyát használat előtt?

A kiskereskedőknél vásárolt Mastercard előre fizetett ajándékkártyák közül sok automatikusan aktiválódik a kártya megvásárlásakor. Ha kérdésed van a kártya aktiválásával kapcsolatban, hívd az ügyfélszolgálat telefonszámát, amely a kártya hátoldalán található. Online és telefonos vásárlások esetén regisztrálnod kell a kártyádat a kártya kibocsátójánál.

Mennyi ideig használhatom a Mastercard előre fizetett ajándékkártyámat?

Előre fizetett ajándékkártyádat a kártyán feltüntetett lejárati dátumig használhatod vásárlásra, vagy amíg a rajta lévő összeg el nem fogy.

Hogyan működnek az előre fizetett utazókártyák?

Az előre fizetett utazókártyák ugyanúgy használhatók, mint az összes többi Mastercard előre fizetett kártya, ami azt jelenti, hogy a kártyára feltöltött összeget bárhol elköltheted, ahol elfogadják a Mastercard betéti kártyákat.

Vásárlás előtt azonban érdemes ellenőrizned a kártyaegyenlegedet, mivel előfordulhat, hogy a kereskedő vagy a szolgáltató nem tudja lekérni neked ezt az információt.

Hogyan tekinthetem meg az előre fizetett utazókártyám egyenlegét?

A kártyától függően lehetséges, hogy a kibocsátó webhelyén meg tudod nézni az egyenlegedet. Előfordulhat, hogy egyes kereskedők is le tudják kérni a kártyád egyenlegét.

Mit tegyek, ha elvesztettem vagy ellopták a kártyámat?

Azonnal vedd fel a kapcsolatot a kártyád kibocsátójával, és jelentsd az elvesztett vagy ellopott kártyát. Az ügyfélszolgálat telefonszáma a kártya hátoldalán található. Ne felejtsd el feljegyezni a Mastercard utazókártya számát. A kibocsátónak szüksége lehet erre az információra a kártya letiltásához és cseréjéhez.

A regisztrált Mastercard előre fizetett utazókártyák rendelkezhetnek „zero liability” védelemmel. Ez alól azonban vannak bizonyos kivételek.

Hogyan igényelhetek Mastercard® kártyát?

Ha egy banknál vagy hitelszövetkezetnél már van betéti számlád, valószínűleg tudnak Mastercard kártyát adni.

Hogyan kezdhetjük meg a Mastercard kártyák elfogadását?

Az első lépések igazán egyszerűek. Vedd fel a kapcsolatot egy elfogadóval vagy egy fizetési szolgáltatóval, és igényelj kereskedői számlát egy banknál vagy a bank ügynökeként működő szervezetnél.

Hogyan tölthetem le a Mastercard márkajelzést a webhelyemhez?

A Mastercard márkajelzés elektronikus verziói letölthetők a Mastercard Brand Centerből (angol nyelvű tartalom).

Hogyan vezethetjük be a kártyás és digitális fizetések elfogadását?

Az elektronikus fizetések elfogadásáról itt tájékozódhatsz.

Mit jelent az elfogadóintézmény, és miért van rá szükség?

A kereskedői bankként is ismert elfogadóintézmények olyan pénzügyi intézmények, amelyek a Mastercard felhatalmazásával segítséget nyújtanak a kereskedőknek a Mastercard-fizetések elfogadásához. Az elfogadóintézmények közvetlenül vagy ügynökökön keresztül értékesítik a feldolgozási megoldásaikat a kereskedőknek. Ezeknek az ügynököknek regisztrálniuk kell a Mastercardnál, és a névjegykártyájukon, illetve a dokumentumaikon egyértelműen fel kell tüntetniük az általuk képviselt Mastercard kibocsátóbankot. A kereskedői megállapodásban a bank nevét is egyértelműen fel kell tüntetni.

Mi a különbség az elfogadóintézmény és a fizetési szolgáltató között?

A fizetési szolgáltató egy olyan bejegyzett kereskedő, aki lehetővé teszi a tranzakciók végrehajtását egy alkereskedő nevében. Az elfogadóintézmény az a bank vagy pénzügyi intézmény, amely hitelkártyás és/vagy betéti kártyás fizetéseket dolgoz fel egy kereskedő számára.

Mit jelent a bankközi jutalék?

A bankközi jutalék a fizetési kártyával lebonyolított vásárlási tranzakciók után az elfogadó által a kártyakibocsátónak fizetendő díjat jelenti. Ez csak egy a kereskedői kedvezményt kitevő számos költségtényező közül. A bankközi jutalékot a Mastercard állapítja meg. Ezzel a szükséges és hatékony módszerrel tartjuk fenn dinamikus fizetési hálózatunkat.

További információ a Mastercard bankközi jutalékairól.

Hárul rám valamilyen költség a fizetések elfogadásával kapcsolatban?

A költségekről az elfogadóintézménytől/fizetési szolgáltatótól kérhetsz tájékoztatást.

Hogyan jelenthetem be, ha elvesztettem vagy ellopták a Mastercard kártyámat?

Ha elvesztetted vagy ellopták a kártyádat, hívd a Mastercard Assistance Centert a 06-80-012-517 telefonszámon(Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111, és a Mastercard egy munkatársa segítséget nyújt az ellopott vagy elveszett kártya bejelentéséhez. Ezenkívül a Mastercard kártyádat kibocsátó pénzügyi intézménnyel is fel kell venned a kapcsolatot.

Vészhelyzet esetén hívható telefonszámaink listáját itt (angol nyelvű tartalom) találod.

A nap 24 órájában, az év 365 napján állunk rendelkezésedre. Képviselőink az alábbi telefonszámokon érhetők el:

  • Elveszett vagy ellopott kártya bejelentése
  • Cserekártyák vészhelyzet esetére
  • Sürgősségi készpénzelőleg
  • Mastercard, Maestro és Cirrus márkájú kártyákat elfogadó ATM-ek keresése
  • A kártya előnyeivel kapcsolatos kérdések

Milyen felelősséggel tartozom az elvesztett vagy ellopott Mastercard kártyával végrehajtott, jogosulatlan vásárlásokért?

Ha rendelkezel Mastercard „zero liability” védelemmel, akkor az elvesztett vagy ellopott Mastercard kártya bejelentése után semmilyen jogosulatlan tranzakcióval nem terheljük a kártyádat. Azonban javasoljuk, hogy a biztonság kedvéért tekintsd át a következő két számlakivonatodat. Ha jogosulatlan tranzakciót fedezel fel, azonnal vedd fel a kapcsolatot a kártyát kibocsátó pénzügyi intézménnyel. Az ügyfélszolgálat számát a kártya hátulján vagy a számlakivonaton találod. Vagy hívd a Mastercard Assistance Centert a 06-80-012-517 telefonszámon(Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.

Hogyan kaphatok cserekártyát?

A Mastercard a kártyát kibocsátó pénzügyi intézménnyel együttműködve segítséget nyújt a kártyád cseréjéhez. A cserekártya igényléséhez a pénzügyi intézménynek jóvá kell hagynia egy új számlaszámot. Sürgősségi kártyacsere kéréséhez hívd a Mastercard Assistance Centert a 06-80-012-517 telefonszámon(Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111

Hol szerezhetem be a Mastercard-emblémákat?

A letölthető emblémák, a használati útmutatások és a rendelhető matricák a Mastercard® Brand Centerben (angol nyelvű tartalom) érhetők el.

Mi az a Mastercard® érintésmentes fizetés?

A Mastercard érintésmentes fizetés olyan, mintha mindig a pontos összeg lenne nálad. Mindössze a kártyát, a kulcstartót vagy az okostelefont kell a terminálhoz érinteni fizetéskor.

Miért érdemes érintésmentes fizetést használnom?

Az érintésmentes fizetésnek rengeteg előnye van:

  • Olyan, mintha mindig a pontos összeg lenne nálad, így nem kell készpénzt vinned magaddal, és nem kell apró után kutatnod.
  • Végig a kezedben marad az irányítás, mert az érintésmentes fizetésre képes kártyát vagy eszközt nem kell kiadnod a kezedből a fizetéskor.
  • A vásárlásaid pontosabban dokumentálhatóak, mintha készpénzt használnál.
  • Gyors és ideális olyan helyeken, ahol a gyorsaság elengedhetetlen, többek között például stadionokban, gyorséttermekben és benzinkutakon.

Hol fizethetek érintésmentesen?

Bárhol fizethetsz így, ahol a terminálon az érintésmentes szimbólum látható.

A szimbólum gyorséttermekben, benzinkutakon, élelmiszerboltokban, gyógyszertárakban, stadionokban és sok más helyen szerepelhet.

Érintésmentes fizetésre képes kártyádat akkor is használhatod, ha nem látod az érintésmentes szimbólumot. Egyszerűen helyezd be a terminálba chipet vagy húzd le a mágnescsíkot fizetéskor.

Hogyan fizethetek Mastercard érintésmentes fizetéssel?

Vásárláshoz a részt vevő kereskedőknél a fizetéskor egyszerűen érintsd oda a Mastercard érintésmentes fizetésre képes kártyádat, kulcstartódat vagy okostelefonodat a fizetési terminálhoz.

Használhatom az érintésmentes fizetésre képes kártyámat vagy eszközömet olyan fizetési terminálokon, amelyeken nem látható az érintésmentes embléma?

Érintésmentes fizetést olyan érintésmentes fizetési terminálokon végezhetsz, amelyeken ez a szimbólum látható

Az érintésmentes fizetésre képes kártyákat mágnescsík-leolvasókban is használhatod a kártya lehúzásával. Mágnescsík-leolvasókban viszont nem használhatsz érintésmentes fizetésre képes kulcstartót vagy okostelefont.

Milyen közel kell tartanom a kártyát a fizetési terminálhoz?

Általában amikor fizetéskor odaérinted a kártyádat/eszközödet, 2–5 centiméterre kell lennie a pulton található terminálon lévő érintésmentes szimbólumtól. Vedd figyelembe, hogy ha több érintésmentes fizetésre képes kártya van a pénztárcádban, a pénztárca terminálhoz érintése helyett ki kell venned belőle a használni kívánt kártyát.

Hogyan jelennek meg a vásárlások a havi számlakivonatomon?

Az érintésmentes fizetésre képes kártyával végzett vásárlások ugyanúgy jelennek meg a Mastercard kártyádhoz tartozó számlakivonaton, mint minden más vásárlás.

Hogyan működik az érintésmentes fizetés?

Az érintésmentes fizetés egy rejtett, beépített számítógépes chipet és rádiófrekvenciás antennákat használ. Miután fizetéskor odaérintetted az érintésmentes fizetésre képes kártyát vagy eszközt, a fizetési adatok vezeték nélkül továbbítva lesznek a Mastercard hálózatára. Ha mobiltelefont használsz, az odaérintés után pillanatokon belül kapsz egy fizetési megerősítést, és már kész is vagy.

Mi az a kulcstartó vagy payment tag (fizetési címke)?

A kulcstartó vagy payment tag (fizetési címke) olyan speciális érintésmentes fizetésre képes eszköz, amelyet a kulcscsomódon tárolhatsz. A kártyakibocsátók időnként biztosítanak ilyet a hagyományos elsődleges műanyag Mastercard kártyához.

Speciális kezelést igényel az érintésmentes fizetésre képes Mastercard kártyám vagy eszközöm?

Ugyanúgy kezelheted az érintésmentes fizetésre képes kártyát vagy eszközt, ahogyan minden más hitelkártyát, betéti kártyát vagy előre fizetett kártyát. Fontos, hogy mindig tudd, hol van az érintésmentes fizetésre képes kártya vagy eszköz, és tartsd biztonságos helyen. És ne felejtsd el feljegyezni az összes kártyaszámot, lejárati dátumot és segélyhívószámot.

Rendelkezik akkumulátorral?

Nem, nem rendelkezik akkumulátorral.

Be/ki kell kapcsolnom?

Ha érintésmentes fizetésre képes mobiltelefonod van, be- és kikapcsolhatod. Ha érintésmentes fizetésre képes kártyát vagy kulcstartót használsz, az mindig be van kapcsolva, és használatra készen áll.

Az érintésmentes fizetés biztonságos?

Igen. Az érintésmentes fizetés biztonságos titkosítási technológiát és „Zero liability” védelmet nyújt, és ugyanannyira biztonságos, mint a hagyományos kártyák.

  • Végig a kezedben marad az irányítás – az érintésmentes fizetésre képes kártyát vagy eszközt nem kell kiadnod a kezedből a fizetéskor.
  • Nincsenek véletlen fizetések – az érintésmentes fizetésre képes kártyának vagy eszköznek a fizetéskor közel kell lennie a leolvasóhoz, hogy működjön.
  • Nem fizetsz kétszer – csak egyszer fizetsz a vásárlásért, még akkor is, ha többször érintetted oda a kártyádat.

Mit tegyek, ha az érintésmentes fizetésre képes kártyám vagy eszközöm elveszett vagy ellopták?

Ha elvesztetted a kártyádat, vagy jogosulatlan tevékenységet észlelsz a számládon, azonnal lépj kapcsolatba a kártyádat kibocsátó pénzügyi intézménnyel. Ha nem tudod a kártya kibocsátójának telefonszámát, lépj kapcsolatba a Mastercarddal, és segítünk megkeresni ezt az információt.

Lépj velünk kapcsolatba.

Mit tegyek, ha itt nem találok választ a kérdésemre?

Ha nem szerepel itt a kérdésed, javasoljuk, hogy vedd fel a kapcsolatot a kártyádat kibocsátó pénzügyi intézménnyel. Az ügyfélszolgálat telefonszámát a kártya hátoldalán találod. Vagy hívd a Mastercard Assistance Center itthonról díjmentesen hívható telefonszámát (06-80-012-517) vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.

Lépj velünk kapcsolatba.

Mi az a GDPR?

Az általános adatvédelmi rendelet (General Data Protection Regulation – GDPR (angol nyelvű tartalom)) a személyes adatok gyűjtésével, kezelésével és védelmével foglalkozó vállalatokra vonatkozó jogi követelményeket foglalja össze. Az EU-ban 2016 tavaszán fogadták el, és 2018. május 25-én lépett érvénybe.

További információt a GDPR-ről itt találhatsz. Az Európai Unió Bíróságának 2020. július 16-i Schrems II-ítéletével kapcsolatos gyakori kérdéseket itt (angol nyelvű tartalom) találod.

Rendvédelmi szervnél dolgozom, és egy csalási ügyben nyomozok. Kihez fordulhatok?

Írj e-mailt a rendvédelmi szerveket támogató központunknak, a következő címre: Law_Enforcement_Support@mastercard.com. Ne add meg a teljes kártyaszámot e-mailben – csak az első 6 számjegyet. Kérdésedre 72 órán belül válaszolunk.

Ne feledd, hogy a Mastercard® nem tart fenn számlákat, és nem létesít egyéni ügyfélkapcsolatot a kártyabirtokosokkal. A bankok és pénzügyi intézmények a Mastercard nevével és márkajelzésével bocsátanak ki kártyákat a Mastercard-licenc feltételei szerint, de a kártyabirtokossal valójában csak a kibocsátó intézmény áll kapcsolatban. Ezért minden számlainformációt a Mastercard kártyát kibocsátó bank vagy pénzügyi intézmény tárol, az időszakos nyilatkozatokat, az információközléseket és a kártyabirtokossal folytatott kommunikációt is beleértve.

Mi az a Mastercard RPPS?

A Mastercard Remote Payment and Presentment Service (RPPS), azaz távoli fizetési és igazolási szolgáltatás a bankok és a számlakiállítók összekötésével optimalizálja az elektronikus számlafizetést. A számlák csekken történő befizetése tartós visszaesést mutat, miközben a hitel- és betéti kártyás fizetés, az ACH és az online szolgáltatások egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Az ügyfelek egyre inkább az elektronikus fizetési módokat választják, amelyek jobban megfelelnek a gyorsaságra, biztonságra és pénzügyeik kézben tartására vonatkozó igényeiknek. A Mastercard RPPS támogatja az EFT-fizetéseket, legyen szó online vagy helyi fizetésről, vagy az ügyfeleknek szóló hiteltanácsadási szolgáltatásokról.

Az RPPS-ügyfelek az alábbi szerepkörökben vehetik igénybe a szolgáltatásokat:

  • Fogadó – Minden olyan ügyfél, aki az RPPS-hálózaton keresztül fogad tranzakciókat; más néven számlázó szolgáltató. Emellett a számlakiállítókra is hivatkozhatunk fogadóként.
  • Számlakiállító (hitelfolyósító vagy kedvezményezett) – Olyan szervezet, amely számlát vagy számlakivonatot küld az ügyfélnek. Bizonyos esetekben a számlakiállítót folyósítónak is nevezhetjük (pl. telefontársaság vagy kábelszolgáltató). Az RPPS-hálózat számlakiállítói elektronikus úton fogadják a fizetéseket. Ebben az útmutatóban a számlakiállítót fogadó néven is említhetjük, ha a számlakiállító és az RPPS között közvetlen kapcsolat áll fenn.
  • Küldő – Minden olyan ügyfél, aki tranzakciókat indít az RPPS-hálózaton keresztül; más néven kezdeményező: számlafizetés kezdeményezője, szolgáltató vagy feldolgozó.
Az RPPS-hálózathoz való csatlakozáshoz banki vagy pénzügyi intézménnyel fenntartott kapcsolat szükséges.

Van havi minimális tranzakció?

Igen, a havi minimális tranzakciók az alábbiak szerint alakulnak:

  • Fogadó/számlakiállító: 50 000
  • Küldő: 15 000

Mi az a Mastercard Send?

A Mastercard Send az első olyan, más rendszerekkel kompatibilis, globális platform, amely gyors és biztonságos pénzküldést tesz lehetővé három kifizetési típussal:

  • Folyósítások – kormányzati szervek, vállalatok és non-profit szervezetek által az ügyfeleknek küldött kifizetések
  • Belföldi P2P – egy adott országban élő két ügyfél közötti tranzakciók
  • Nemzetközi P2P – két különböző országban élő ügyfél közötti tranzakciók

Miért kínál a Mastercard ilyen szolgáltatásokat?

Az ügyfelek interneteléréssel rendelkező eszközeikkel szeretnének pénzt küldeni és fogadni függetlenül attól, hogy milyen bankkal kötöttek szerződést, a folyósítókat pedig az olcsóbb és hatékonyabb pénzküldési lehetőségek érdeklik. A Mastercard egy készpénzen túli világról álmodik, és a Mastercard Send célja, hogy minden résztvevő számára könnyebbé, biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye a fizetéseket.

Hogyan működik egy Send-tranzakció?

Míg a legtöbb elektronikus P2P- és folyósítási megoldás lassú, csoportos ACH-módszereken alapul, a Mastercard Send megoldása betéti hálózatokat használ a pénzösszegek mozgatására, amely általában másodperceken belül megtörténik. A Mastercard Send egyedülálló: gyakorlatilag minden betéti kártyára utalhatsz pénzt, és az adott pénzösszeg általában néhány másodperc alatt megérkezik. A szolgáltató több API használatával egy küldő elfogadóintézményen keresztül kérhet átutalást, amelyet aztán a Mastercard átirányít bármely bankszámlára egy tetszőleges márkájú betéti kártya használatával.

Milyen kártyák használhatók a Mastercard Send-tranzakciókhoz?

A szolgáltatás jelenleg csak az egyesült államokbeli fogyasztói betéti és előre fizetett esetében érhető el. A MoneySend-megbízás azonban az összes fogyasztói kártyára kiterjed: a betéti, a hitel- és az előre fizetett kártyákat is. A Mastercard azt javasolja, hogy a kibocsátók minden kártyatípust támogassanak a 28-as tranzakciós kódra történő átálláskor, és ezáltal felkészüljenek a jövőbeli szolgáltatásfejlesztésekre.

Milyen szerepet játszik a kibocsátó a Send-tranzakciókban?

A Send-tranzakciókban a kibocsátók többek között a fogadó intézmény szerepét töltik be. Ebben a szerepben a kibocsátóknak pénzt kell utalniuk a kártyabirtokos számlájára.

Amikor egy szolgáltató a 28-as tranzakciós kóddal pénzt küld egy betéti számlára, a fogadó betéti kártyájának kibocsátója részesedést kap a hálózati költségekből. Ha a kibocsátó megfelel a 28-as tranzakciós kód engedélyezésére vonatkozó MoneySend-megbízásnak, akkor jogosulttá válik a díjak beszedésére. A megbízással kapcsolatban a Globális műveletekről szóló 2. közleményben (2014. február 2.) találsz további információt.

Használhatja a kibocsátó a Mastercard Send szolgáltatást P2P-programokban?

A Mastercard Send API használatával a kibocsátó P2P-fizetési szolgáltatásokat kínálhat, amely lehetővé teszi, hogy a kártyabirtokosok pénzt küldhessenek a családtagjaiknak és barátaiknak, valamint pénzt fogadhassanak tőlük. A Mastercard Send a P2P-programok nélkülözhetetlen eleme, de az érdeklődő kibocsátóknak a többi szükséges implementációs műveletet és fejlesztési követelményt is figyelembe kell venniük. Ilyen szempontok többek között az alábbiak: ügyfél-akvizíciós költségek, a bankszámlával nem rendelkező felhasználókra vonatkozó fogadókezelési követelmények, a különálló vagy integrált mobilalkalmazáshoz szükséges felhasználói felületek stb.

Mi a különbség a Mastercard Send és a MoneySend között?

A Mastercard Send az első olyan, más rendszerekkel kompatibilis, globális platform, amely gyors és biztonságos pénzküldést tesz lehetővé: Az Egyesült Államokban szinte bármely egyesült államokbeli betéti kártyás számlával lehetővé teszi a P2P-fizetések fogadását és küldését (a nem Mastercard márkájú betéti kártyákat is beleértve). A MoneySend a Mastercard-tranzakció típusára utal (28-as tranzakciókód), amelyet valós idejű pénzküldési műveletekhez fejlesztettünk ki a Mastercard-hálózathoz kapcsolódó kibocsátók számára.

Honnan tudhatom, hogy World Elite® kártyabirtokos vagyok-e?

Ha szeretnél meggyőződni arról, hogy World Elite kártyabirtokos vagy-e, keresd a World Elite emblémát a kártyád első vagy hátsó oldalán, vagy kérdezd meg a kártya kibocsátóját.

Tárolják valahol a kártyaadataimat?

Nem. A kártyád leolvasásakor csak a kártyaszám első hat számjegyére van szükségünk ahhoz, hogy ellenőrizzük, jogosult Mastercard kártyabirtokos vagy-e, ezenkívül a jogosult kártya típusát olvashatjuk be.

Készülnek felvételek a kamerámon keresztül?

Nem. Semmilyen információt nem rögzítünk a kameráddal. Ha engedélyezed az alkalmazás számára a kamera használatát, kipróbálhatod a kibővített valóság funkciót, valamint a fent említett módon beolvashatod a kártyádat a jogosultság ellenőrzéséhez.

Hogyan történik az adataim felhasználása?

Automatizált nyomkövetési technológiák használatával gyűjtünk bizonyos információkat. Ilyen például az e-mail-címed, a mobileszközöd azonosítója, illetve az alkalmazáshasználati adatok (kattintások, eltöltött idő stb.). A célunk ezzel az, hogy termékeink és szolgáltatásaink fejlesztése érdekében megfigyelhessük a felhasználók általános használati mintázatait. Például kíváncsiak lehetünk arra, hogy az alkalmazásunk mely tartalmai, termékei és funkciói érdeklik legjobban a felhasználókat, illetve milyen az online termékeink és szolgáltatásaink műszaki teljesítménye. További információért lásd az Adatvédelmi értesítésünket.

Hogyan kaphatok World Elite kártyát?

A World Elite kártyáról a kibocsátótól kaphatsz további információt.

Hogyan szerezhetek meg egy kiemelt előnyt?

Kattints az egyes előnyök áttekintése mellett található „További információ” gombra, a kibővített valóságban vagy a listanézetben, és megtudhatod, hogyan regisztrálhatsz és szerezheted meg a kiemelt előnyöket.

Miért nem találom az alkalmazást az iOS App Store-ban?

Az alkalmazás AR-összetevője miatt a nem AR-kompatibilis, illetve az iOS12-nél korábbi operációs rendszert futtató eszközökön nem jelenik meg az alkalmazás az iOS App Store-ban.

Egy kereskedő pótdíjat vagy díjat kívánt felszámítani a Mastercard kártya használatáért. Mit tegyek?

Ahol a törvények ezt lehetővé teszik, a kereskedők díjakat számolhatnak fel a Mastercard hitelkártyák használatakor. Ezek a díjak Mastercard betéti kártyák és Mastercard előre fizetett kártyák esetében nem engedélyezettek. Ezekről a pótdíjakról a kereskedők pótdíjazási szabályaiban (angol nyelvű tartalom) találhatsz további információt.

A kereskedőknek jól láthatóan fel kell tüntetniük a pótdíjazási szabályzatukat a kasszánál, és egyértelműen meg kell jeleníteniük a pótdíj összegét a nyugtán.

Ha nem vagy biztos abban, hogy a jogos díjakat számították fel, vagy egy gyanús díjat szeretnél jelenteni, küldj nekünk e-mailt.

Mit tegyek, ha a kereskedő pótdíját nem jelezték egyértelműen a fizetés előtt vagy nem tüntették fel a nyugtán?

A kereskedők pótdíjat számíthatnak fel a Mastercard® hitelkártyák használatakor. Ezek a díjak Mastercard betéti kártyák és Mastercard előre fizetett kártyák esetében nem engedélyezettek. A kereskedőknek jól láthatóan fel kell tüntetniük a pótdíjakat a kasszánál, és egyértelműen meg kell jeleníteniük a pótdíj összegét a nyugtán. A követelmények megtekintéséhez kattints ide (angol nyelvű tartalom).

Ha úgy gondolod, hogy helytelen díjat számítottak fel, küldj nekünk e-mailt a kereskedő adataival és az egyéb szükséges információkkal.

Tudtom nélkül pótdíjat számítottak fel nekem. Mit tegyek?

A kereskedők a Mastercard® hitelkártyák használatakor minden vásárlónak díjat számíthatnak fel. Ezek a díjak Mastercard betéti kártyák és Mastercard előre fizetett kártyák esetében nem engedélyezettek. Ezeket a követelményeket a kereskedők pótdíjazási szabályaiban (angol nyelvű tartalom) találod.

A kereskedőknek jól láthatóan fel kell tüntetniük a pótdíjazási szabályzatukat a kasszánál, és egyértelműen meg kell jeleníteniük a pótdíj összegét a nyugtán.

Ha nem vagy biztos abban, hogy a jogos díjakat számították fel, vagy egy gyanús díjat szeretnél jelenteni, küldj nekünk e-mailt.

Fizethetek közvetlenül erről a webhelyről azoknak a számlakiállítóknak, amelyek elfogadják a Mastercard® kártyát?

Nem. A számlabefizetéssel kapcsolatos ügyekben hívd fel a számlakiállítót, vagy tájékozódj a webhelyükön.

Kell díjat fizetnem, ha a számlát Mastercard kártyával egyenlítem ki?

A Mastercard nem számít fel díjat a számlabefizetés után, előfordulhat azonban, hogy a szolgáltató igen. A Mastercard kártyával történő fizetésre vonatkozó esetleges díjakkal és korlátozásokkal kapcsolatban mindenképp tájékozódj az adott szolgáltatónál.

Hogyan fizethetem be a számlákat Mastercard kártyával?

Kérjük, az elektronikus úton történő fizetéshez vedd fel a kapcsolatot a számlakiállítóval. A fizetés ilyen esetben általában a számlakiállító webhelyén keresztül vagy telefonos úton lehetséges.

Milyen gyakran élhetek az automatikus számlabefizetés lehetőségével, és mikor történik meg a számlák befizetése?

Az automatikus számlabefizetés olyan megállapodás, amely közötted és a választott számlakiállító vagy szolgáltató(k) között jön létre, ezért a fizetések lebonyolításának ügyében fordulj közvetlenül hozzájuk. Minden számlakiállítónak megvan a saját eljárása az automatikus számlabefizetés feldolgozására.

Létezik korlátozás a Mastercard kártyával bonyolítható automatikus számlabefizetések számára vonatkozóan?

Nem, de általánosságban a Mastercard kártyádra vonatkozhat korlátozás, ha a terheléssel túllépnéd a hitelkeretedet.

Ki a kártyám kibocsátója?

A kártyakibocsátó elérhetőségi adatait a Mastercard kártya hátoldalán és a számlakivonatodon találod.

Milyen kártyát használhatok számlabefizetéshez?

Bármilyen, a Mastercard emblémájával ellátott hitel- vagy bankkártyát használhatsz, előbb azonban minden számlakiállító esetében ellenőrizd, hogy fizethetsz-e náluk az adott kártyával.

Mit az az automatikus számlabefizetés?

Az automatikus számlabefizetéssel az általad kiválasztott szolgáltatók rendszeres időközönként automatikusan megterhelhetik Mastercard kártyádat a megfelelő összeggel. Így az esetleges késedelmi díjak is egyszerűbben elkerülhetők.

Mit jelent a kézi számlabefizetés?

A kézi számlabefizetés azt jelenti, hogy te magad kezdeményezed a fizetési folyamatot. Így minden esedékes számlához szabadon megválaszthatod a fizetés időpontját és összegét.

Ha regisztrálok az automatikus számlabefizetésre, továbbra is kapok majd számlát?

A legtöbb számlakiállító továbbra is küld papíralapú számlát, bár néhány szolgáltatónál lehetőség van online számlára vagy arra, hogy egyáltalán nem küld számlát. Ezt az automatikus számlabefizetési csomag beállításakor lehet megadni.

Milyen adatok megadását kéri a szolgáltató/számlakiállító?

A számlabefizetés olyan megállapodás, amely közötted és a választott szolgáltató(k) között jön létre, ezért a fizetések összegének és ütemezésének ügyében fordulj közvetlenül hozzájuk.

Általában a Mastercard kártyaszámodat és a lejárati dátumot kell megadni, bár előfordulhat, hogy további adatokat is kérnek tőled. Automatikus számlabefizetés esetén lehetséges, hogy meg kell adnod a fizetendő összeget és a terhelés kívánt időpontját is.

Mi történik, ha Mastercard-kártyaadataim megváltoznak?

Ha Mastercard-kártyaadataid a kártya elvesztése vagy ellopása, új lejárati dátum vagy új termékre való áttérés miatt módosulnak, a szolgáltatásbeli fennakadások elkerülése érdekében ne felejtsd el az összes számlakiállítónak megadni a frissített kártyaadatokat. Javasoljuk, hogy készíts listát azokról a számlakiállítókról, amelyeknek automatikusan fizetsz, így szükség esetén gyorsan módosíthatod ezeket az információkat.

Mi a teendő, ha meg szeretném szüntetni az automatikus számlabefizetést?

Fordulj közvetlenül a számlakiállítóhoz, és kövesd az általuk meghatározott eljárást a fizetési mód megváltoztatására vagy lemondására.

Mi a teendő, ha vitatom a Mastercard kártyámhoz tartozó számlakivonaton szereplő egyik fizetett összeg jogosságát?

Javasoljuk, hogy a Mastercard kártyával történő fizetés előtt mindig tekintsd át a papíralapú vagy elektronikus számlát. Ha ezzel együtt hiba vagy kérdés merülne fel a kártyádra terhelt összeggel kapcsolatban, azonnal vedd fel a kapcsolatot a számlakiállítóval az eltérések egyeztetése céljából.

Mastercard kártyabirtokosként nem te vagy a felelős a kártyádra jogosulatlanul terhelt összegekért. Tudj meg többet a „Zero liability” védelem részleteiről. Ez alól azonban vannak kivételek.

Milyen előnyökkel jár a Mastercard kártyával végzett számlabefizetés?

A Mastercard használata sokkal gyorsabb és kényelmesebb, mint a csekkek kitöltése. A világon bárhol és bármikor kezdeményezhetsz kifizetést. A terhelések szerepelnek a havi számlakivonatban, ami egyszerű és hatékony lehetőséget kínál a költségek átlátható nyomon követésére. Emellett az automatikus számlabefizetés használatakor nem kell aggódnod a befizetések elmulasztása és a késedelmi díjak miatt. Az általad használt kártya típusától függően jutalmakban is részesülhetsz.

Valaki felhívott, és egy kedvezőbb díjat ajánlott a Mastercard kártyámhoz, de ez csalásnak tűnik. Mit tegyek?

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a Mastercard sosem veszi fel a kapcsolatot az egyéni ügyfeleivel azért, hogy személyes adatok, többek között hitelkártya- vagy betétikártya-információk megadását kérje. Ha ilyen váratlan telefonhívást, e-mailt, szöveges üzenetet vagy közösségi médián érkező kérelmet kapsz valakitől, aki a Mastercard képviselőjeként mutatkozik be, NE VÁLASZOLJ.

Fontos, hogy a Mastercard kártyabirtokosok a személyes adataik védelme érdekében ne válaszoljanak semmilyen gyanús e-mailre vagy egyéb érdeklődésre.

Ha adathalász támadás áldozatául estél, és úgy gondolod, hogy a számlaadataid kiszivároghattak, az eset jelentéséhez lépj kapcsolatba a hitel- vagy betéti kártyát kibocsátó bankkal vagy pénzügyi intézménnyel.

Mit jelent a tokenizáció (tokenné alakítás)?

A tokenné alakítás egy egyedi alternatív kártyaszámmal, vagyis tokennel helyettesíti a kártya elsődleges számlaszámát (PAN) – a műanyag kártyán szereplő 16 jegyű számot. A tokenek mobil értékesítési pontokon, alkalmazásbeli vagy online vásárlásokhoz használhatók.

Milyen előnyökkel jár a tokenné alakítás?

A tokenek használata segíti a digitális fizetésekhez kapcsolódó csalások megelőzését segíti azzal, hogy a tranzakciók biztonsága érdekében egy dinamikus változót iktat be. Egy fizikai EMV-chip biztonságát kínálja nem kártyás környezetben, többek között érintés nélküli, mobil- és internetes fizetéseknél.

A kereskedők számára biztonságosabb tranzakciókat, gyorsabb fizetési felületeket, új fizetéselfogadási és további értékesítési lehetőségeket kínál.

Hogyan győződhetek meg arról, hogy tudok tranzakciókat fogadni a megfelelő eszközökről?

A meglévő érintésmentes terminálok kompatibilisek a tokenalapú tranzakciókkal, és nincs velük további teendő. A Mastercard® kínál egy Digital Secure Remote Payment (DSRP, biztonságos digitális távfizetés) nevű ingyenes, választható szolgáltatást, amely még biztonságosabbá teszi az alkalmazásbeli fizetések fogadását. A DSRP használatához a kereskedőknek a következőket kell tenniük:

  • Kapcsolatfelvétel az elfogadóintézményükkel annak ellenőrzése érdekében, hogy támogatja-e a DSRP-t
  • A mobilalkalmazásuk integrálása a digitálispénztárca-partnerbe

Mi a Mastercard szerepe a digitális pénztárcák bevezetésében?

Az új digitális pénztárcák a Mastercard Digital Enablement Service (MDES) szolgáltatáshoz kapcsolódnak, így a részt vevő kibocsátók több millió eszközön teszik lehetővé a biztonságos mobil fizetést.

Mit jelentenek számomra az új digitális fizetések?

Minden olyan vásárlás, amelyet tokent használó Mastercard betéti, hitel-, előre fizetett vagy kisvállalati kártyával hajtanak végre az Apple Pay(TM), a Google Pay(TM) vagy a Samsung Pay rendszerben  a digitális Mastercard-tranzakciók magasabb szintű biztonságát és előnyeit kínálja a fogyasztók és a kereskedő számára, többek között a biztonságos tokeneket is.

Ez befolyásolja az új és a visszatérő fogyasztók azonosítását?

Azok a kereskedők, akik a kártyaszámok alapján azonosítják a vásárlóikat, a jogkivonat első használatakor nem tudják azonosítani a visszatérő vásárlókat, mivel az új kártyaszámként jelenik meg. A következő használatkor azonban a kereskedő már felismeri a vásárló eszközéhez kapcsolt tokent.

Hol érdemes valutát váltani?

Általában az úti célnál érdemes valutát váltani, nem a kiindulási országban. A kiindulási országban a pénzügyi intézmények fizettek a valuta szállításáért, védelméért és tárolásáért – és ezeket a költségeket rád hárítják.

Honnan szerezhetek be valutát, amikor külföldön vagyok?

A célországban ATM-ből vegyél fel valutát, ne pénzváltótól szerezz. Az ATM esetenként díjat számíthat fel, de az átváltási árfolyam sokkal kedvezőbb lesz, mint a pénzváltókban, tehát összességében pénzt takarítasz meg.

Érdemes külföldön hitelkártyával felvenni valutát ATM-ből?

Külföldön csak akkor vegyél fel valutát hitelkártyával ATM-ből, ha nincs más választásod. Ha hitelkártyával veszel fel készpénzt ATM-ből, az készpénzelőlegnek számít, vagyis:

  • nagyon magasak a díjai (a készpénzelőleg és az ATM pótdíját is beleértve)
  • a készpénzfelvétel hatással lehet a hitelminősítésedre (a hitelezők azt gondolhatják, hogy a hitelkártyádra veszel fel kölcsönt)
  • módosulhat a rendelkezésre álló hitelkereted
  • előfordulhat, hogy azonnal finanszírozási költségeket kell fizetned a készpénzelőlegre (nincs türelmi idő)

Érdemes átváltani a tranzakciókat a saját országom pénznemére?

A kereskedők és ATM-üzemeltetők felajánlhatják, hogy azonnal átválthatod a külföldi pénznemben megadott árat a saját országod pénznemére, hogy jobban átlásd, mennyi pénzt fogsz elkölteni.

Bár úgy tűnhet, így jobban kézben tarthatod a költéseidet, nem ingyenes, és a tranzakció további átváltási díjakkal jár (néha akár az összeg 7%-ával megegyező mértékben).

A legjobb módszer, ha hagyod, hogy a saját bankod végezze el az átváltást, és elutasítod a pénznemátváltási lehetőséget.

Tájékoztassam a bankomat arról, ha külföldre utazom?

Igen, mindenképpen tudasd a bankoddal, hogy külföldre utazol, és közöld, hogy hová mész. A bank a védelmed érdekében elutasíthatja a tranzakciókat, ha nem tudja, hogy a kártya külföldi országban való használata is jóvá lett hagyva.

Számos kibocsátó lehetővé teszi, hogy hívás helyett online tájékoztasd őket az utazási terveidről. Ezzel kapcsolatban tekintsd meg a kibocsátó webhelyét.

Mi az a vásárlás készpénzfelvétellel?

Egyes kereskedőknél elérhető a vásárlás készpénzfelvétellel szolgáltatás, amellyel az ügyfelek készpénzt vehetnek fel vásárláskor a betéti kártyájukról.

Betéti kártyát kell használnom a készpénzfelvételhez?

Igen, mert az összeg a betéti kártyádhoz tartozó számláról lesz levonva.

Ez a szolgáltatás díjköteles?

Bár a legtöbb kereskedő nem számít fel díjat ezért a szolgáltatásért, néhány helyen fizetni kell érte.

Mi az előnye a vásárláskor való készpénzfelvételnek?

A vásárláskor való készpénzfelvétellel gyorsan és könnyedén vehetsz fel készpénzt a számládról, amikor a kedvenc boltodban vásárolsz, és nem kell külön ATM-et keresned hozzá. Ezenkívül ez a szolgáltatás az esetek többségében ingyenes, míg az ATM-nél való készpénzfelvétel esetenként díjköteles.

Legfeljebb mennyi készpénzt vehetek fel vásárláskor?

A felvehető készpénz összege kereskedőnként eltérő lehet, és a vásárláskor elérhető készpénzmennyiségtől is függhet. Ha kérdésed van az elérhető készpénzmennyiséggel kapcsolatban egy adott kereskedőnél, lépj kapcsolatba közvetlenül a kereskedővel. A felvehető készpénz mennyisége továbbá a betéti kártyához tartozó számlán rendelkezésre álló összegtől is függ.

Mit tegyek, ha a Covid19 járvánnyal kapcsolatos vitás tranzakcióm van?

A Covid19 alatti vitarendezéssel kapcsolatos kérdéseket a gyakran ismételt kérdések és ajánlott eljárások között, itt (angol nyelvű tartalom) találod.

Hogyan vitathatok egy felszámított összeget?

Vedd fel a kapcsolatot a Mastercard kártyádat kibocsátó pénzügyi intézménnyel a felszámított összeg vitatásához. Bizonyos speciális és egyedi információkkal, többek között a vitabejelentéshez kapcsolódó jogaiddal, csak a kibocsátó rendelkezik. A Mastercard kártyákat kibocsátó vagy Mastercard-tranzakciókat feldolgozó pénzügyi intézmények vitarendezési folyamatai lehetővé teszik a kártyabirtokosok és kereskedők közötti vitás esetek hivatalos rendezését.

Kivel vegyem fel a kapcsolatot, ha nem kaptam meg egy olyan terméket, amit az interneten vagy telefonon vásároltam?

Ha egyáltalán nem kaptad meg a megvásárolt terméket, vagy nem a megfelelő terméket kaptad, először vedd fel a kapcsolatot a kereskedővel, és próbáljátok meg orvosolni a problémát. Ha nem tudtok megegyezni, és vitatni szeretnéd a tranzakciót, ezt közvetlenül a Mastercard kártyádat kibocsátó pénzügyi intézménynél tudod megtenni. A pénzügyi intézmény ügyfélszolgálati telefonszáma általában szerepel a kártya hátoldalán.

Vásároltam valamit, de rossz terméket kaptam. Mit tegyek?

Ha nem a megfelelő terméket kaptad, vedd fel a kapcsolatot a kereskedővel, és próbáljátok meg orvosolni a problémát. Ha a kereskedővel nem tudjátok megoldani a problémát, és vitatni szeretnéd a tranzakciót, ezt közvetlenül a Mastercard kártyádat kibocsátó pénzügyi intézménynél tudod megtenni.

A pénzügyi intézmény ügyfélszolgálati telefonszámát jellemzően a kártya hátoldalán találod. Bármikor hívhatod a Mastercard Assistance Centert a 06-80-012-517 telefonszámon (Magyarországról díjmentesen hívható).

Nemzetközi elérhetőségek (angol nyelvű tartalom)

Hogy kaphatok visszatérítést egy csődeljárás alatt álló vállalattól?

Ha egy csődeljárás alatt álló vállalattól vásároltál a Mastercard kártyáddal, a kártyakibocsátó pénzügyi intézménynél tudod vitatni a tranzakciót.

A pénzügyi intézmény ügyfélszolgálati telefonszámát jellemzően a kártya hátoldalán találod. Bármikor hívhatod a Mastercard Assistance Centert a 06-80-012-517 telefonszámon (Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.

Mit tegyek, ha a Mastercard kártyámat kibocsátó pénzügyi intézménytől azt az információt kapom, hogy a Mastercard elutasította a vitát?

Ha a vitás esetet elutasították, a Mastercard kártyádat kibocsátó pénzügyi intézmény meg tudja indokolni a döntést.

A pénzügyi intézmény ügyfélszolgálati telefonszámát jellemzően a kártya hátoldalán találod. Bármikor  hívhatod a Mastercard Assistance Centert a 06-80-012-517 telefonszámon (Magyarországról díjmentesen hívható), vagy a nemzetközileg hívható központi számot: 1-636-722-7111.